A Nemzeti Tudósképző Akadémia idén második alkalommal hirdette meg az Ifjú kutatók nyári táborát Szegeden. A 2024. július 7 -12. között zajló eseményen összesen 20 Szent-Györgyi diák vehetett részt az ország különböző középiskoláiból. A tábor célja ebben az évben is az volt, hogy a diákok reális képet kapjanak a laboratóriumokban végzett munkáról. Így a Szegedi Tudományegyetem és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont laboratóriumaiban a Szent-Györgyi mentorok és junior mentorok irányításával valós kutatási projekteken dolgozhattak, amelyeknek köszönhetően teljes bepillantást nyerhettek a tudománynak szentelt hétköznapokba. A tábor záró eseményén a résztvevők bemutatták az intézetekben végzett munkájuk eredményét. A hét legkiválóbban teljesítő diákja Kutas Katalin lett, a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiumának tanulója. Különdíjat pedig Sipos Balázs, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákja kapott.
2024.07.18.
Vissza