2025. február hónap legjobb diákja: Kutas Katalin

„Idén a mi iskolánkat is felkeresi Nobel-díjas kutató, amit már alig várunk”

Rendszeresen részt vesz versenyeken, kutatásba pedig nemcsak az NTA nyári táborában kapcsolódott be, hanem rendszeresen eljár a Pécsi Tudományegyetemre is, hogy ott a labormunkába besegítsen. Februárban Kutas Kata, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős tanulója lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb diákja.

Kutas Kata idén érettségizik a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, az NTA programjába pedig kilencedikesként lépett be. Iskolájának tudósképzős gyakorlatain végezhetett már gélelektroforézist, és megismerkedhetett sok egyéb módszerrel is. Kata az egyik osztálytársával rendszeresen bejár a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetébe is, ahol prof. dr. Helyes Zsuzsanna kutatásába kapcsolódhatott be. A két diákot a laborban elsősorban dr. Fülöp Barbara és dr. Hajna Zsófia segíti. „A professzor kutatócsoportja a krónikus stressz indukált fájdalmat próbálja egéren modellezni, és annak segítségével új típusú fájdalomcsillapítók hatását vizsgálni. Mi az ehhez szükséges mérések elvégzésében segédkezünk, otthon pedig a kapott eredményeket visszük fel egy táblázatba, majd értékeljük ki.”

Kata tavaly ellátogathatott az NTA nyári táborban is, amit szintén élvezett. „Szegeden egy olyan kutatásba vontak be bennünket, amelynél ecetmuslincákat – amelyekben egy genetikai rendellenességet hoztak létre – vizsgáltak. Nekünk ezeket a rovarokat kellett sztereomikroszkóp alatt szétválogatnunk nemek szerint, majd levágnunk a szárnyukat. Ez a feladat nagy kihívás volt finommotorikailag, de meg tudtuk oldani. A szárnyakat azért kellett levágnunk, mert a kutatócsoport az axonsérüléseket vizsgálta, a modellállatuk pedig az ecetmuslinca volt. Az egyetemi laborban – mikroszkóp alatt – boncoltunk muslincalárvát is, ami szintén izgalmas feladat volt.”

A szegedi Nobel-díjas konferencián Kata kétszer is részt vehetett, először tavalyelőtt, majd múlt decemberben. „Ez a program nemcsak azért jó, mert megismerhetünk világhírű tudósokat, hanem azért is, mert országos szinten is találkozhatunk a tudósképzős diákokkal. Mivel az eseményen az előadások angolul hangzanak el, fejlődik a nyelvtudásunk is. A tavalyelőtti konferencián részt vehettünk egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol külön is kérdezhettük az egyik tudóst. Az idei konferencia után a mi iskolánkat is felkeresi Nobel-díjas kutató, amit már alig várunk.”

Kata szívesen vesz részt versenyeken is, pár hete például ott lehetett az országos kémia OKTV-n. Tavaly ezen a megmérettetésen az első harminc között végzett, biológiából pedig a tizenhatodik helyen zárta az országos versenyt. Jövőjét gyógyszerészként képzeli, mert úgy érzi, számára az a terület a legideálisabb. „Korábban gondolkodtam az orvosi és a vegyészi képzéseken is, de azt éreztem, hogy az orvoslás túlzottan a biológia irányába húz, a vegyészet pedig inkább a kémia felé. A gyógyszerészetben a leginkább az tetszik, hogy abban a biológia és a kémia egyaránt jelen van, és olyan arányban, ami nekem a leginkább megfelel. Emiatt döntöttem mellette.”

2025.03.22.