Ez idáig díjazott kutatók

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2013-ban megalapította a Szent-Györgyi Talentum-díjat.

Az eredeti elképzelések szerint elnyerésének feltétele, hogy a felfedezés – a nagy elődhöz, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – Szegeden végzett kutatáshoz, és – a Nobel-díj mintájára – egyszeri felfedezéshez kapcsolódjon.

A Nemzeti Tudósképző Akadémia megalakulásával már nem csak a Szegeden végzett kiemelkedő kutatások kapnak elismerést minden évben, hanem Budapesten, Debrecenben és Pécsen is.

A díjazottakat az Akadémia eseményeire ellátogató Nobel-díjas kutatók, az NTA egyetemi képzési programjának szakmai vezetői és a kuratórium tagjai közösen választják ki. A díjak minden évben a tavaszi „Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója” rendezvény gálaestjén kerülnek átadásra.

 

2023

Székvölgyi Lóránt

A Debreceni Egyetem a Lendület Genomszerkezet és Rekombináció kutatócsoportjának vezetője. Ktatási témája: A kromatin szerkezetével kapcsolatos kutatásai során bizonyította a Nodulin homeobox (NDX) fehérje szerepét a transzpozonok csendesítésében és a DNS metilációs rendszer működésében.

Kemenesi Gábor

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontban működő Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatási igazgatóhelyettese, valamint a Járványmegelőzési- és vizsgálati kutatócsoport vezetője. Kutatási témája: A fertőző Lloviu virus izolálása a magyarországi Screiber denevérekből

Csanády László

A Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet igazgatója. Kutatási témája: A testhőszabályozás agyi központjában hőmérőként működő ioncsatorna molekuláris mechanizmusainak vizsgálata, a hőmérsékletfüggő aktivitás biofzikai alapjainak tisztázása

Manczinger Máté

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont Rendszerimmunológiai Kutatócsoportjának vezetője. Kutatási témája: A generalista HLA molekulák vizsgálatáért a tumorellenes immunválaszban.

 

Talentum-dijasok-fotoi-2022.webp

2022

Dr. Dénes Ádám
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Neuroimmunológiai kutatócsoportjának vezetője. Kutatási témája: A neuronális és vaszkuláris válaszok mikroglia általi kompartment-specifikus modulációja.

Dr. Juhász Gábor
A Szegedi Biológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Kutatási témája: Az autofágia gének kanonikus és nem kanonikus szerepe.

Dr. Kovács Norbert
A Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinika klinikaigazgató-helyettes egyetemi docense. Kutatási témája: A mozgászavarokban, úgymint Parkinson-kórban és disztóniában, szenvedő betegek életminőségének javítása.

Dr. Tóth Attila
A Debreceni Egyetem Klinikai Fiziológiai Tanszékének egyetemi tanára. Kutatási témája:Nyereségek és veszteségek a szívizom összehúzódás fokozása során.

 

Dr. Martinek Tamás

2021

Dr. Martinek Tamás
Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára nyerte el, a „Proteinek sejtbe juttatása endocitózisba irányító szekvenciákkal” témakörben elért kiemelkedő kutatási eredményeiért.

 

Dr. Nagy László

2020

Dr. Nagy László
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének munkatársa nyerte el, a „Hifás soksejtűség evolúciós eredetének feltárása összehasonlító genomikai módszerekkel” témában elért kiemelkedő kutatási eredményeiért.

 

Dr. Horváth Péter

2019

Dr. Horváth Péter
A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének igazgatója nyerte el a Nature Communications 2018. január 15-i számában megjelent közleményéért, melyben kollégáival együtt az intelligens kép-alapú egysejtes izolálás technikáját írták le.

 

Dr. Haracska Lajos

2018

Dr. Haracska Lajos
A "karcinogenezis témakörben végzett kutatásaiért, amelynek során új, a genom stabilitását befolyásoló molekuláris szereplőket írt le"
tudományos tanácsadó, csoportvezető, Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Genetikai Intézet Mutagenezis és Karcinogenezis Csoport

 

Dr. Berényi Antal

2017

Dr. Berényi Antal 
Az „epilepsziás rohamok elektromos kezelési elveinek feltárásáért"
adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet

 

Dr. Hegyi Péter

2016

Dr. Hegyi Péter
„heveny alkoholos hasnyálmirigy-gyulladás patomechanizmusának megértéséért”
a Szegedi és Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karainak egyetemi tanára

 

Dr. Tamás Gábor

2015

Dr. Tamás Gábor
„lassú agykérgi gátlásért felelős sejtek felfedezéséért és mechanizmusának leírásáért”
egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Biológia Intézet, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék

 

Dr. Pál Csaba

2014

Dr. Pál Csaba
„baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának részletes feltérképezéséért”
tudományos főmunkatárs, Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet

 

Dr. Balázs Papp

2013

Dr. Papp Balázs
A „génkölcsönhatási hálózatok általános tulajdonságainak feltárásáért”
tudományos főmunkatárs, Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet

2023.11.14.