2024. szeptember hónap legjobb hallgatója: Sebestény Réka

„A kutatásink alapkutatások, de hosszabb távon új gyógyszerek fejlesztését is segíthetik”

Hatodéves a Semmelweis Egyetemen orvostudományi karán, kutatómunkája a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézethez köti. Elsősorban az agytörzsi mechanizmusokat vizsgálja, aminek részeként részt vett egy új agytörzsi mag azonosításában is. Szeptemberben Sebestény Réka Zsófia lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb egyetemi hallgatója.

Sebestény Réka harmadéves orvostanhallgató volt a Semmelweis Egyetemen, amikor az NTA programjába bekapcsolódott. Mentora Nyíri Gábor, aki a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Agykéreg-laboratóriumát vezeti. „A kutatócsoporthoz, amely nem sokkal korábban fedezte fel a nucleus incertus nevű sejtcsoportot, már első év végén csatlakoztam. Abba a kutatásba kapcsolódtam be, ami a sejtcsoport memóriában és negatív élmények feldolgozásában játszott szerepét vizsgálta, majd elkezdtem más témákkal is foglalkozni. Azok szintén az agytörzsön belüli magokhoz kapcsolódnak.”

A tudományos munkát az első két évben nehéz volt összeegyeztetni az orvosi tanulmányokkal, Réka főleg az órák közti szünetekben és délutánonként tudott bejárni a laborba. Negyedévtől már rugalmasabb volt az egyetemi időbeosztása, akkor a hét egyik napját kutatásra tudta szánni, időnként pedig hétvégente is bement a laborba. „Az ottani munka mindig attól függ, hogy egy projekt éppen hol tart. Már tudok önállóan dolgozni, így ha egy teljes napot kutatásra tudok szánni, akkor általában már reggeltől bent tevékenykedek. Egy PhD hallhatóval, Zichó Krisztiánnal szoktam együtt dolgozni, jellemzően vele osztjuk fel a munkát. Például ha viselkedéskísérletet tervezünk, akkor arra műtétileg előkészítjük a kísérleti állatokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egerek agyának egy jól meghatározott területére – ami előre ki van számolva, és pontos koordinátákkal meg van határozva – vírusokat injektálunk, hogy azok az adott agykérgi magvakban megfertőzzék a sejteket. Az ily módon előkészített egerek viselkedését nagyjából hat héttel később kezdjük el vizsgálni, kontrollcsoporttal összehasonlítani. Ez az agyba ültetett optogenetikai szálak segítségével történik, azok tudják fénnyel aktiválni a sejteket befolyásoló, azokat ki- vagy bekapcsoló vírusokat. Kutatócsoportunk nagyjából két éve egy új sejtpopulációt is talált az agytörzsben, a negyedik agykamra alatt. Elkezdtük tanulmányozni az új agytörzsi mag szerepét, és feltártuk, hogy annak munkája főképp a motivációhoz és jutalomérzéshez kapcsolódik. Ugyan kutatásink alapkutatások, de hosszabb távon új gyógyszerek fejlesztését is segíthetik.”

Rékának már több elbírálás alatt álló publikációja van, és már van egy társszerzős cikke is, ami a rangos PLOS Biology folyóiratban jelent meg. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián volt már első, a Korányi Frigyes Tudományos Fórumon pedig harmadik helyezett. Az orvosi diploma megszerzése után szeretne majd PhD-zni, gondolkodik azon is, hogy a képzést MD-PhD keretében kezdi meg a hatodév második felében. Az orvosi területek közül leginkább a szemészet érdekli, elsősorban a műtétek és a neurológiai háttér miatt. Bár kérdés, hogy ezt a klinikai munkával hogyan tudja összeegyeztetni, de a kutatást később sem szeretné abbahagyni.

2024.10.19.