Megkezdődik a SZTA Tehetséggondozó Központjának kialakítása

Megkezdődik a Szegedi Tudós Akadémia Tehetséggondozó Központjának kialakítása

szta kollegiumA Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány és a FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. vezetősége 2018. október 02-án délelőtt írta alá azt a vállalkozási szerződést, melyben kötelezettséget vállalnak a „Szeged, Vörösmarty u. 3. szám alatti épület (volt Bartók Béla művelődési ház), Tehetséggondozó Központtá történő átalakítására.

Az épületben a Szegedi Tudós Akadémia minden igényt kielégítő, modern kollégiuma mellett, a Nobel-díjas vendégek és a nemzetközi mentorok fogadására alkalmas szobák és a tehetséggondozó program irányítását szolgáló irodák is helyet kapnak.
Az Alapítvány 2017-ben vásárolta meg a műemléki épületet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatától és néhány napon belül a teljes terület átadásra kerül a kivitelező részére.
A tervek szerint a kollégiumban 50-60 kiváló egyetemista diák kerül elhelyezésre, és az elitképzés részeként rendszeresen érkeznek majd neves magyar és külföldi professzorok, Nobel-díjas kutatók.

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány Szegedi Tudós Akadémia Programja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg (TSZ:34232-3/2016/INTFIN).

A FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. nyílt közbeszerzési eljárást követően került kiválasztására.

2018.10.03.

Vissza