A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány meghívására 2014. május 26-án Szegedre látogat Ada Yonath és Aaron Ciechanover Nobel-díjas biokémikusok. E két világszerte elismert kutató lesz a díszvendége a III. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok találkozójának. A program szervezésében az Alapítvány mellett a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja vesz részt.
A május 26-i programról annyit már most tudni lehet, hogy délelőtt a két Nobel-díjas tudós szegedi középiskolákba látogat el, ahol a tanulóknak lehetőségük lesz egy kötetlen beszélgetés során megismerkedni Ada Yonath-tal és Aaron Ciechanoverrel.
A délután a tudományé, a helyszín pedig az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja. Itt nemcsak a vendégek számolnak be kutatási területükről, hanem az Alapítvány támogatásával alakult Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) ösztöndíjasai is számot adnak arról, választott kutatási témájukkal hogyan haladnak. Ők azok a Szent-Györgyi Diákok, akik tavaly pályázat útján nyerték el azt a lehetőséget, hogy az SZTA tehetséggondozó programjának részesei lehessenek. A Szent-Györgyi Mentorok rövid előadásai azokat a laboratóriumokat mutatják majd be, ahol a tehetséges fiatalok feladathoz és tapasztalathoz juthatnak.
A nap záróeseménye a Díjátadó Gála lesz a Szegedi Nemzeti Színházban. A Gálaműsoron a nemzetközi és a hazai résztvevők a magyar kultúra világviszonylatban is egyedülálló szépségeit láthatják a Magyar Állami Népi Együttes és Szeged Táncegyüttes előadásban. A gálán adják át a Szent-Györgyi Talentum-díjat. A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány által életre hívott elismerés odaítélésében az Alapítvány Kuratóriuma mellett a két meghívott Nobel-díjas tudós is részt vesz. A díj elnyerésének egyik feltétele, hogy a kimagasló kutatási eredményt a pályázónak Szegeden kellett elérnie.
A III. Nobel-díjasok – Tehetséges Diákok találkozójának előzetes programja itt található.
A rendezvényen történő részvétel a nagy érdeklődés miatt előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció feltételeiről kérjük, érdeklődjön az info@nobel-szeged.hu e-mail címen.
Ada Yonath és Aaron Ciechanover rövid életrajzát elolvashatják a honlap Nobel-díj menüpontjában a Szegeden járt Nobel-díjasok címszó alatt.
A közlemény az SZTA Kuratóriumának nevében Varró András kuratóriumi elnök és Hegyi Péter kuratórium titkára tájékoztatása alapján készült.
2014.04.16.
Vissza