Eddig több mint 120 középiskolás diák és 20 kísérő tanár jelezte, hogy részt kíván venni 2016. május 23-24-én a VII. Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok Találkozóján. Nemcsak szegedi és hódmezővásárhelyi fiatalok találkoznának Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológussal, hanem sokan érkeznek Budapestről, Gödöllőről, Szolnokról, Ceglédről, Kecskemétről, Orosházáról, de még a vajdasági Zentáról is. Ők nemcsak a Nobel-díjas tudós előadást hallgathatják meg, hanem a Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Diákjainak legfrissebb kutatási eredményeiről szóló beszámolókat is.
A találkozót most is a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány szervezi. Az Alapítvány és az általa létrehozott multigenerációs tehetséggondozó iskola 2016-ben történetének új fejezetét nyitja meg. 2015 végén ugyanis Magyarország kormánya úgy döntött, hogy több mint 2 milliárd forinttal támogatja a Szegedi Tudós Akadémiát. Ezzel ismerve el azt a munkát, melyet az Akadémia 2013 óta a tehetséggondozásban kifejtett. A támogatásnak köszönhetően az SZTA országos viszonylatban és nemzetközi szinten is meghatározó és versenyképes tényezőjévé válhat az oktatásnak, hosszabb távon a gazdaságnak is. A biztos anyagi bázis az építkezés kezdetét jelenti. Ennek egyik első eredménye, hogy Bert Sakmann – eleget téve az Alapítvány felkérésének -- elvállalta a Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatói posztját. Ebben a minőségében most először látogat a Tisza parti városba.
A kormány mellett Szeged is az SZTA mellé állt. A régóta üresen álló volt Bartók Béla Művelődési Ház kedvezményes eladásával biztosítja a város, hogy az Alapítvány az SZTA ösztöndíjas diákjainak minden követelményt kielégítő kollégiumot alakíthassan ki az épületben. Bert Sakmann is megnézi május 23-án az 1400 négyzetméteres palotát és találkozik Botka László polgármesterrel is.
Az állami, városi és egyetemi támogatás biztosítja, hogy a tehetséggondozást új dimenziókba helyező program legfőbb célja megvalósuljon: Magyarországon tartani a legtehetségesebb fiatal kutatókat, megteremtve ezáltal egy újabb hazai Nobel-díj elnyerésnek feltételeit.
Bert Sakmann szegedi látogatásának részletes programja itt érhető el.
Bert Sakmann életrajza a Szegeden járt Nobel-díjasok menüpontban található.
A Szegedi Tudós Akadémia kormányzati támogatásáról és a szegedi közgyűlés előtti bemutatkozásről készült videó itt tekinthető meg.
2016.05.17.
Vissza