2024. szeptember hónap legjobb képzési központja: a Kecskeméti Református Gimnázium

„A célunk az, hogy az orvosi egyetemek, vegyészmérnöki karok bázisiskolája legyünk”

Az iskolában zajló munkát tavalyi látogatásán Brian Kobilka Nobel-díjas kutató és Martin Morad professzor is méltatta, és visszaigazolják azt a diákok eredményei is. Az előző tanévben minden olyan tanuló felvételt nyert a kiszemelt egyetemre, aki orvosi, vegyészi, gyógytornászi vagy pszichológiai karra jelentkezett. Szeptemberben a Kecskeméti Református Gimnázium lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb képzési központja.

A természettudományos ismeretek mindig is nagy teret kaptak a Kecskeméti Református Gimnáziumban, ez így volt már az 1564-es alapításkor is. Bár az iskolát a múlt rendszerben államosították, 1990-ben újra előtérbe kerültek az ilyen jellegű képzések. „Elődeink célja az volt, hogy a diákok a legmagasabb szinten és a legjobb módszerekkel sajátítsák el a természettudományos ismereteket. Emelt szintű biológia-kémia tagozatunk most is van, a célunk pedig az, hogy az orvosi egyetemek, vegyészmérnöki karok bázisiskolája legyünk. Arra törekszünk, hogy tanulóink eljussanak az általuk vágyott egyetemekre” – mondja Tóth Imre. A Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója kiemeli, hogy Bács-Kiskun vármegyében iskolájukban a legmagasabb azok száma, akik biológiából emelt szintű érettségit tesznek. A durván 130 fős évfolyamból évente 25-45 diák választja ezt a tárgyat, és népszerű a kémia is, amiből 13-23 fő szokott emelt szintű érettségit tenni. Nemcsak az egyetemre jelentkezők, hanem az oda bejutók száma is magas. Idén például minden olyan tanulójuk felvételt nyert a kiszemelt helyre, aki orvosi, vegyészi, gyógytornászi vagy pszichológiai karra jelentkezett. Csak orvosi egyetemre több mint tízen mentek tovább az érettségi után. A diákok nagy számban járnak versenyekre is, ott szoktak lenni a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetetteken, a Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedőn, a Herman Ottó versenyen, és természetesen az OKTV-ken is.

A gimnázium egyből bekapcsolódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjába is, amint az országossá vált. „A tanáraink közül ketten is részt vesznek ebben a munkában, aminek nagyon örülünk. A programokat Lengyel Adrien tanárnő mellett Nagy Anna tanárnő szervezi, ők tartják a laborgyakorlatokat is. Az órarend kialakításakor mindig figyelünk arra, hogy ezt a feladatot el tudják látni. A laborunk felszereltsége kiváló, végre tudunk hajtani minden kísérletet. A Nemzeti Tudósképző Akadémiától eszközparkban kaptunk külön támogatást is, ami sokat jelent. Így olyan kísérleteket is el tudunk végezni, amiket egy átlagos középiskolában nem lehetne” – mondja az igazgató. A diákok nyitottak az iskolán kívüli programokra is, például minden évben nagyjából öt-hat fős létszámmal vesznek részt a szegedi Nobel-díjas találkozókon, és képviseltetik magukat az NTA nyári táborában is. Nagyon élvezik az ottani laborgyakorlatokat, és hogy bepillantást nyerhetnek az egyetemi életbe, az ott zajló kutatásokba. A gimnázium a Tudósképző Akadémia területi központjaként is működik, így képzéseire a környékbeli gimnáziumokból is érkeznek diákok.

Mint egy mágnes

„Már több mint 200 regisztrált diákunk van, akik közül több mint 80 a saját. Sokan jönnek hozzánk a kecskeméti Piarista Gimnáziumból, a Bányai Júlia Gimnáziumból, a Bolyai János Gimnáziumból és Katona József Gimnáziumból, és érkeznek többen Kiskunfélegyházáról, Szentesről és Kalocsáról is” – mondja Lengyel Adrien, a Kecskeméti Református Gimnázium biológia- és kémia szakos mestertanára, az NTA középiskolai képzési igazgatója. A tudósképzős programokon a diákok használhatnak spektrofotométert, végezhetnek gélelektroforézist és ELISA-tesztet. Volt már az iskola laborjában baktériumtranszformáció és DNS-nyomozás is PCR reakcióval. Foglalkoztak az NTA-s diákok patológiás szövettannal, és voltak bonctani gyakorlataik is. „A diákoknak rendszeresen tartunk előadásokat, és járnak hozzánk egyetemi mentorok is. Arra is volt példa, hogy Varró András professzor és Hegyi Péter professzor látogatott meg miket. A program részeként rendszeresen járunk a Szegedi Tudományegyetem skill laborjába és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházba is. Ezek mind izgalmas programok, imádják őket a gyerekek. Vannak terepgyakorlataink is, főleg a Kiskunsági Nemzeti Parkban és a Szegedi Vadasparkban, ami fajmentéssel is foglalkozik. Ha van aktuális kiállítás – például Body Worlds –, akkor azt is felkeressük” – mondta Lengyel Adrienn. Tart az iskola laborfoglalkozásokat külsősöknek is, köztük gimnáziumválasztás előtt álló általános iskolásoknak. Tavaly jártak nálunk határon túli diákok is, főleg a felvidéki és erdélyi testvérvárosokból.

Tavaly decemberben a szegedi Nobel-díjas találkozó külföldi díszvendégei is felkeresték a gimnáziumot, ami hatalmas élmény volt a diákoknak. A tudósok először a laborban nézték meg a gyerekek munkáit, majd az iskola dísztermében tartott kerekasztal-beszélgetést követően kérdezni is lehetett tőlük. A Nobel-díjas Brian Kobilka – aki a Stanford Egyetem molekuláris és sejtfiziológiai tanszékének professzora – ugyanolyan készségesen válaszolt a diákoknak, mint Martin Morad professzor, aki a regeneratív medicina és a sejtbiológia professzora a Dél-karolinai Orvosi Egyetemen (MUSC), a Dél-karolinai Egyetemen (USC) és a Clemson Egyetemen. A tudósokat az iskolai látogatást követően Kecskemét polgármestere és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere is fogadta a városházán. A városvezető ott jelentette be, hogy az NTA programját nem csak támogatja, hanem egy ösztöndíjprogramot is szeretne kiírni a közeljövőben orvostanhallgatóknak. A tervek közt szerepel, hogy azok a Szent-Györgyi diákok, akik orvosi egyetemre mennek, majd onnan visszatérnek a megyeszékhely kórházába, lakhatási támogatást kaphatnak.

2024.10.10.