„Ismertem a program felépítését és a hallgatók lelkesedését, így nem volt kérdés, hogy csatlakozom-e hozzá”
Két NTA-s hallgatója nemcsak a betegellátáshoz szorosan kapcsolódó labormunkában vesz részt, hanem a páciensekkel való konzultációkban és a tudományos publikációk elkészítésében is. Egyiküknek már rangos folyóiratban is jelent meg társszerzős cikke. Decemberben prof. dr. Patócs Attila, a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Intézetének laborvezetője, az Országos Onkológiai Intézet Labordiagnosztikai Központjának vezetője lett a Nemzeti Tudósképző Akadémia legjobb mentora.
Patócs Attila két éve lépett be az NTA programjába, jelenleg két hallgatója van: Antal Bálint, aki harmadéves orvostanhallgató, és Kovács Viktória, aki másodéves. „Mivel ismertem a program felépítését és a hallgatók lelkesedését, nem volt kérdés, hogy csatlakozom-e hozzá mentorként – egyből megtettem ezt, amint a Semmelweis Egyetemen meghirdették. TDK hallgatókat már korábban is tanítottunk a laboratóriumban, ők is folytattak nálunk kutatómunkát. A fiatalok mentorálása nagyon jó, mert lelkesedésük motiválja a senior kutatókat is. Másrészt jó megismerni és formálni olyan fiatalokat, akik a pályájuk legelején vannak. Ez nagyon szép kihívás, nagyon jó feladat.”
Patócs professzor NTA-s hallgatói örökletes daganatszindrómákkal foglalkoznak, mindketten genetikai kutatást végeznek. „Nálunk betegekkel kapcsolatos kutatómunka zajlik, olyan, ami közvetlenül hasznosul a betegellátásban. Ez általában nem jellemző azokra az egyetemi laborokra, amelyekben fiatalok dolgoznak. Mivel a hallgatók nagyon ügyesek, az idősebb kollégáktól rutinmunkákat át is tudnak venni, segíteni tudnak az ábrakészítésekben, prezentációk összeállításában. Olyan feladataik is vannak, amelyek az adatfeldolgozáshoz, bioinformatikához kötődnek. Ezek otthon is végezhetők, de a kommunikáció olyankor is szoros köztünk. Az elvégzett munkáról mindig küldenek jelentést, így a senior kollégák látják az előrehaladásukat. Gyakori, hogy az eredményeket online meg is beszélik velük.”
Kovács Viktória a programba való bekapcsolódás után egyéni tanrendet is kért ez egyetemtől. „Ez nála azért volt fontos, mert nagyon szereti a labormunkát, és mivel nálunk az a betegellátáshoz kötődik, nem lehet akármikor végezni. A mintákkal azonnal kell dolgozni, és ebbe Viktória minél jobban be akart kapcsolódni. Jelen van a mintavételnél, és jelen van a betegekkel való beszélgetéseken is. Ez a konzultáció egy genetikai tanácsadást jelent, amin vagy csak az érintett beteg vesz részt, vagy azok az egészséges hozzátartozók is, akik családi szűrés miatt érkeztek hozzánk.” Az NTA-s hallgatók a tudományos publikációk készítésébe is bekapcsolódtak. Antal Bálintnak már egy igen rangos lapban is jelent meg társszerzős cikke, egy másikat pedig épp most nyújtanak be. Kovács Viktóriának eddig egy elsőszerzős cikkét fogadták el, ami a Magyar Onkológiában fog megjelenni. Ebben a junior mentorával közösen mutatnak be egy konkrét esetet. „Bálintnak és Viktóriának magyar konferenciára már van benyújtott elsőszerzős absztraktja is, és ha így haladnak a kutatással, akkor kis túlzással hamarabb érik el a PhD fokozatukhoz szükséges publikációs kritériumokat, mint az alapdiplomájukat. Mindketten az MD-PhD programban gondolkodnak, Bálint jövőre el is kezdheti. A kutatómunka nagyon motiválja őket, és a képességeik is átlag felettiek. Még korai kérdés, hogy a jövőjüket milyen irányban folytatják, de látszik, hogy a betegellátással összekapcsolt onkológiai és transzlációs kutatás prioritás lesz náluk. Bálint a számítógépes programozáshoz is ért, ezért lehet, hogy ő a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazása felé orientálódik.”
2025.01.27.